A nemzetközi befektetési elemzéssel foglalkozó WorldQuant egyetlen év leforgása alatt kinőtte a Szabadság téri palotában kialakított és 2018-ban Az Év Irodája döntős kutatóközpontját. Az egy emelettel feljebb megvalósított bővítés továbbgondolta és adaptálta a korábbi iroda sikeres, a cég profilját, értékeit, filozófiáját tükröző belsőépítészetét.
Az új irodatér design startégiája megtartotta a munkaterek és a közlekedők építészeti nyelvének korábban alkalmazott kettősségét, összekötve ezáltal két bérleményt. A már kipróbált belsőépítészeti eszközök másolása helyett azonban olyan új fordítás készült, ami egyszerre ad új értelmezést, ugyanakkor szervesen folytatja az itt dolgozó kutatók és programozók által már jól ismert munkakörnyezeteket.