Referenciák

Váci utcai ADIDAS üzlet

Címkék: , ,

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, Adidas

 

A 2006-ban felújított Váci utcai üzlet a maga három szintjével a legnagyobb ADIDAS márkabolt Budapest legelegánsabb bevásárló utcájában.
A világítástechnika területén nagy tapasztalattal rendelkező be light! project már a tervezés során bekapcsolódott a munkába, így az arculatért felelős építészeket szakmai tanácsokkal és számítógépes modellezéssel segítette. Az álmennyezeti tervek alapján egy gyártóktól független, innovatív világítástechnikai programmal, a DIALux-szal terveztük meg a világítást, illetve számolták ki a szükséges lámpatestek teljesítményét és mennyiségét. A folyamatos fejlesztés alatt álló program nem csak a legfejlettebb világítástechnikával, de az érvényben lévő szabályokkal is összhangban van.

Az üzlethelyiség egyik legfontosabb színtere a földszint, hiszen a vevők itt találkoznak először a termékekkel, ezért itt négyzet alakú, kompakt fénycsöves mélysugárzókat alkalmaztunk, amelyek egyenletesen világítják meg a vevőteret. A falra szerelt polcokon elhelyezett termékek megvilágítását aszimmetrikus fényeloszlású, úgynevezett falmosó fénycsöves lámpatestek adják, melyek jól irányítják a vevő tekintetét, és kellő megvilágítást biztosítanak a termékeknek is. Mindhárom szinten találhatók próbafülkék, ahol kompakt fénycsöves, szögletes mélysugárzókat helyeztünk el, amelyek harmonikus világítást adnak a kis helyiségekben.

 

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, Adidas

 

Egy szinttel följebb a cég logójából jól ismert szimbólum, a három csík köszön vissza a mennyezet teljes hosszában végigfutó világítótestekkel. A falak mentén elhelyezkedő polcok világítását, a földszintiekhez hasonlóan, itt is fénycsöves lámpatestekkel oldottuk meg, míg az általános világítást szögletes, opálburás lámpatestek adják. Szórt fényű lámpatestek függnek a lépcső felett is, melyeket szokatlan, egymást metsző elrendezésű fénycsövei, és rendhagyó méretük tesz különlegessé. A falak mellett elhelyezett termékeket külön kellett megvilágítani, ezért itt áramvezető sínre szerelt, állítható fényvetőket alkalmaztak.

Ezekkel a nem mindennapi megoldásokkal a be light! a 2006-os év egyik legszebb munkája valósult meg, ezzel együtt pedig a patinás bevásárló-utca egyik legérdekesebb belsőépítészeti kialakítással rendelkező üzlete is.

 

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, Adidas