Referenciák

MTV Székház

Címkék:

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, MTV székház

 

A Magyar Televízió új székházba költözésének terve már a kilencvenes évek elején felmerült, azóta számos koncepció, terv született a megvalósítására.
A költözés reményében évről évre jelentős egyéb műszaki beruházást halasztottak el, míg 2004 nyarán a Magyar Kormány határozatot hozott az MTV új központjának megépítéséről. A Millennium Média Kft. és az MTV hosszú távú ingatlanbérleti szerződésének eredményeként, PPP beruházás keretében, Óbudán a Kunigunada és Bojtár utca által határolt területen felépül az új komplexum. A legnagyobb és egyben főépület tervezője a Finta Építészstúdió. A projektnek a Market Építő Zrt. a generálkivitelezője, a lámpatestek, hozzá való fényforrások és világítástechnikai eszközök beszállítója pedig Be light Kft. A terv az volt, hogy legyen egy olyan központ, amely minden, az MTV igényei szerinti létesítményt magában foglal: csarnokokat, filmarchívumot, parkolókat, gyártóbázist, új, a digitális műsorszórás követelményeinek megfelelő stúdiókat, és a személyzet elhelyezésére szolgáló komplett irodaépületet egy helyen.
A projekt első része a 8-9. Stúdió már 2008 első negyedévében átadásra került, utána következett a Hőközpont, majd az A és B csarnok. 2008 végére a Székház és Stúdióépület is elkészült, jelenleg zajlik a műszaki átadás, költözés. A technológia beépítése ezután következik. Egy ilyen nagy projekten a világítástechnika majd minden területére megoldást kellett találni a legáltalánosabb irodavilágítástól kezdve a kültéri alkalmazásokon keresztül a speciális világításokig, az izzólámpáktól a LED-ekig. A teljes projektre, a mintegy tízezer db lámpatest szállításának ütemezése komoly logisztikai feladat volt. A kültéri kandelábereket az SBP-től rendeltük, a reflektorok RZB gyártmányok, a taposólámpákat pedig az olasz Simes szállította. A beltéri világítást a Plexiform, Imperial, Deltalight, RZB, Ideallux és Sagitario, míg az épületek vészvilágítóit a Lumentron Kft. termékei alkotják.

 

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, MTV székház2