Referenciák

Aquincum múzeum

Címkék: ,

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, aquincum múzeum


2007 őszétől új épületben várja a látogatókat, az 1894 óta üzemelő Aquincum Múzeum, mely az 1931-ben Györgyi Dénes és Román Ernő által tervezett, 2007-ben Rajk László tervei szerint átalakított és a Hérosz Zrt. által kivitelezett trafóházba költözött, ahova a világítástechnikai eszközöket mi szállítottuk. A lámpatestek kiválasztásánál mind a világítási feladatot, mind a hely, jellegét figyelembe vettük. Ezért választottunk alapvetően Antares, Halla, Simes gyártmányokat. A világítás a nagy bemutatóteremben és víziorgonánál DALI vezérléssel lett kiegészítve a megrendelő igényeihez igazítva. Így lehetővé válik az állandóan kiállított, fényre érzéketlen tárgyak mellett, a fényre érzékenyek bemutatása is, azok károsodása nélkül.

A beltérben Halla Serie 03 rendszer aszimmetrikus T5 fénycsöves elemeket (falvilágítás), 3 fázisú áramsínes elemeket használtunk, melyet Antares reflektorokkal egészítettünk ki. A sínes lámpák ebből a magasságból káprázásmentesen meg tudják világítani a kiállított tárgyakat. A lépcsőház, ízléses megvilágításához Antares lámpákat választottunk. A Lumentron AK (7xLED, órás) típusú kijáratmutatója remekül illik ehhez a környezethez. A nagy kiállító teremben található freskót 6db Simes Linear Frame (39W aszimmetrikus +UV filter) világítja meg. Ez a világítótest energiatakarékos, közelről is nagy felületet világít meg egyenletesen Az UV szűrő alkalmazása a kiállított tárgyak állagmegóvása miatt szükséges. Ebben a teremben is DALI (Digital Addressable Lighting Interface)) rendszerről működik.

 

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, aquincum múzeum 2

 

A fali elemek, és a mozaik megvilágításához Antares battery süllyesztett lámpatesteket választottunk halogén fényforrásokkal és UV szűrővel.A meleg színhőmérsékletnek köszönhetően, kellemes atmoszférát teremt, és a kiállított tárgyakat jól világítja meg azok károsítása nélkül. A vitrinekben süllyesztett halogén lámpával világítanak a kiállított tárgyakra, így a látogató nem lát rá a fényforrásra. A lámpatestek DALI rendszerről vezéreltek, szükség esetén (pl ha érzékeny tárgyakat állítanak ki) csökkenthető a fényáram, így még inkább óvható a bemutatott darab. 

A kisebb kiállító teremben Antares COMPASS SPOT sínes rendszert használtunk. Mindegyik lámpatest beépített fényáram-szabályzóval szerelt és UV filterrel van ellátva. Általános világításként álmennyezeti indirekt "New Line" lámpatestek lettek beépítve, így akár rendezvényeket, előadásokat is lehet itt tartani.

Antares COMPASS SPOT sínes rendszer flexibilitást biztosít, a rajta elhelyezkedő lámpatestek könnyedén odébb tehetők. A világító álmennyezet fénycsöves lámpatestekkel lett kialakítva. Mindkét rendszer DALI vezérlést kapott.A bejárathoz Simes MegaZip plus 70W-os fémhalogén taposólámpákat, és RANGE kompakt lépcsővilágítókat választottunk. Mindkét típus energiatakarékos, és remekül kiemeli az épület jellegét.

 

irodavilágítás,üzletvilágítás,világítás vezérlés, be light!, aquincum múzeum 3