Nyolc éve a régi orosz gépek iránt érzett romantika ihlette ...
.... napjaink egyik legsikeresebben működő belsőépítészeti stúdiójának névadását.
A Finta Csaba vezette MYD-II belsőépítész és designer csapat haladó szellemiségű tárgyak, belső terek és épületek tervezésével foglalkozik, s munkáik során éppoly bátran használják a rendhagyó technológiákat, mint a szokatlan anyagtársításokat. Az egyre változó világban maguk is képesek a változásra, a megújulásra, nyitottak az újdonságokra és ez a képességük teszi gondosan megtervezett munkáikat különlegessé. Stílusuk tiszta, funkcionális formai jegyek mentén működik, de a gyakran minimalista vonalak mellett gyakran feltűnik egy-egy fricska. Vallják, hogy igazán eredményesen dolgozni csak úgy tudnak, ha elejétől a végéig, a legapróbb kiegészítő tárgyak beszerzéséig egy kézben tartják a munkát, ezért a tervezési folyamat nem érhet véget az utolsó ceruzavonással, a megrendelővel egészen a megvalósulásig szoros együttműködésben vannak vagy akár azon túl is. A komplett szolgáltatás kiegészítéseként a tervezés idejére porjektmenedzselést vállalnak, vagyis a kivitelezés során művezetőként biztosítják a professzionális kivitelezést.