Hírek

Újabb innovatív pályamunkák a MOME x BE LIGHT! kurzusról!

 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és  a BE LIGHT! 2021 tavaszán elindult szakmai együttműködése továbbra is rendkívül sikeres. A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj részeként meghirdetett KFI kurzusok tavaszi szemesztere során négy akusztikai tulajdonságokkal is bíró fénykoncepció készült el.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a BE LIGHT Kft. közös KFI kurzusán a hallgatók elismert szakemberek, Püspök Balázs DLA, a MOME Akadémiai Igazgatója, valamint Keszei István, a Formatervezés szak egyetemi adjunktusa által tartott elméleti oktatáson szerzett ismereteiket már az elkészült pályamunkáik megvalósítása során kamatoztatták, valamint bővítették gyakorlati kompetenciáikat is.

A 2022 tavaszi szemeszterben a feladat az volt, hogy a csapatok olyan egyedi fénykoncepciókat, világítótesteket tervezzenek, amelyek a világítási funkciójuk mellett a tér akusztikai tulajdonságainak javítását is szolgálják. A nem kis kihívást jelentő feladatot két irányból közelíthették meg a hallgatók. Az egyik, némileg hagyományosabb irányvonal, hogy a világítástervezés felől indultak el, és a világítás technológiai lehetőségeit próbálták minél alaposabban, pontosabban megismerni. A másik, formabontóbb megközelítési lehetőség az volt, hogy a tér akusztikai tulajdonságainak javítását helyezik fókuszba, mind az anyagok, mind a formák segítségével.

 

 

HALLGATÓI PROJEKTEK:

 

Az elkészült pályamunkák között található kísérleti jellegű mobilis akusztikai panel, izgalmas lebegő hatású installáció, a tojástartó által inspirált projekt, valamint az akusztikai hangelnyelés problémáját természeti jelenségek mintájára megoldó alkotás. A 2022 tavaszi kurzus lezárult, a csapatok a prototípusok véglegesített tervét az oktatók, valamint a BE LIGHT! előtt prezentálták a záró kiértékelésen.


 

Csendes Zaj csapat | Nagy Fanni, Vaspöri Cintia, Gajda Barnabás
„Csapatunk három tagja három különböző mesterszakot – fotó, grafika és jelmeztervezés – végző hallgató. Célunk az volt, hogy ezt a három különböző látásmódot közös nevezőre hozzuk egy formatervezői projektben. Már a tervezésünk első fázisában megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy a kontrasztok jelenléte legyen a munkánk egyik alappillére. Végül ezért kapta a Csendes Zaj a projektünk. Egy olyan mobilis akusztikai panelt álmodtunk meg, amely azon kívül, hogy egy adott térben hangtompító/hangelnyelő tulajdonságokkal rendelkezik, önálló fényforrásként is funkcionál. Alapvetően irodai környezetben tudjuk elképzelni, viszont co-working space-ekben vagy könyvtárakban is hasznosítható lehet. Terveinkben nagy méretű, 1x2 méteres, vaskeretes szerkezetű, egymásba és egymáshoz illeszthető tárgyakként képzeltük el. A keretre két rétegben textilborítást erősítenénk, amely rétegek közé dimmelhető RGB ledszalagokat helyeznénk, ezen technika révén személyre szabhatjuk a panel színét. A szerkezet része egy olyan mozgásérzékelő szenzor, amely egy közeli alakot észlelve a fényerősséget gyengíti, ezzel segítve a komfortos jelenlétet a közvetlen közelében. Amellett, hogy funkcionálisan hasznos eszköz, látványában is esztétikus, térformáló szerepet tölthet be.”


 csendes zaj latvany3b

 

csendes zaj latvany4

 

 

Wave csapat | Varga Ildikó, Melegh Benjámin
„A Wave panel egy akusztikai- és fénypanel. Lebegő, illúziókeltő karakterét egy izgalmas, gyéren szőtt textilnek köszönheti, ami fény hatására egyedi, fémes csillogást eredményez. Erre a textilre véletlenül bukkantunk a MOME sok kincset rejtő anyagraktárában, viszont a jó hír, hogy az egyszerű szövésmintának köszönhetően könnyedén reprodukálható.
A textilt ipari keményítővel egy hullámfelületre formázva létrehoztunk egy külső „búrát”, ami az alsó fémkeretre lapmágnesekkel rögzül. A fémkeretben körben rögzített ledszalag pontszerű fényét egy matt plexilap egyenlíti ki. Egy panel alap mérete 600x600 mm. Az egységnyi hullámmintázat kiválasztásánál szempont volt, hogy sorolható legyen, de önmagában is élmény nyújtson.
A jó akusztikai tulajdonságai több tényezőnek is köszönhetőek: a textil elnyeli, a kiterjedt hullámfelület pedig szórja a hanghullámokat.
A csapatmunka izgalmas volt, mert a formatervezés és a fotó területéről érkeztünk, így a meglévő tapasztalatainkat egymást kiegészítve tudtuk felhasználni. Jelenleg az első prototípusnál tartunk. Erről a pontról a Lumoconcepttel közösen fogunk továbblépni a jövőben egy gyártható prototípus fejlesztése felé.”

 

wave 2

 

wave 3

 


Eggpan csapat | Schuller Vladimir, Butter Kitti, Papp Margaréta
„Csapatunk projektje egy akusztikai tulajdonságokkal rendelkező, világításra is alkalmas panel, ami a tojástartó alakjából és hangtompító tulajdonságaiból inspirálódott. A panel fénykibocsátásának alapgondolata, hogy a világító testek, ez esetben égők, a tojástartóban elhelyezett tojásokat jelképezik, amelyek felhasználói szempontból vett jelentősége, hogy variálhatók az alap panel területén, így állítva a kívánt fényerőt és fénymennyiséget, illetve színhőmérsékletet. A prototípusfejlesztés egyik fontos fázisa volt a panel kiemelkedésének mértékével kísérletezni, mely végül a 60 mm nagyságot kapta. Később ehhez a nagyságrendhez választottuk az égők 120 mm-es átmérőjét. A projekt fontos kísérleti fázisa volt a panel anyagának kifejlesztése, amit végül tojástartóból készítettünk el. Elsősorban a tojástartó pépesítésével kísérleteztünk, amelyet különböző anyagokkal vegyítettünk, mint például vízüveg és liszt. Az említett keverékeket különböző festékekkel megszíneztük, annak lehetőségét fenntartva, hogy a prototípus többféle színben is elkészülhet. A projekt még a prototípus kezdeti fázisában áll, egy részlete készült el a tervezett panelnek, viszont méretarányos és megfelelően mutatja be a végeredményhez vezető utat.”


eggpan 0

 
eggpan 2

 

 

Stalactite csapat | Braunitzer Borbála, Kiss Botond Levente
„Fény és akusztikai tervezésünket két fő természeti jelenség inspirálta. Az egyik természeti kép a vékony „szálakból” felépülő szalmacseppkő, a másik maga a hang vizualizálódása folyadékokban – egy úgynevezett kimatikai jelenség. Az elképzelésünk szerint kisebb fénytest-elemekből világító struktúrát rendeztünk, amely a térben horizontális és vertikális irányban egyaránt dinamikusan kiterjed. Fényvezető csövek és rudak segítségével látványos, kimatikai struktúrákból átírt kompozíciókat kívántunk létrehozni. A világító felületet téralakító, a tér esztétikáját emelő szerkezetnek képzeltük el. Magával a fénytest anyagával és struktúrájával akartuk megoldani az akusztikai hangelnyelés problematikáját. Kísérletünknél méretarányos léptékben dolgoztunk: víztiszta és átmenetesen homokfújt extrudált plexirudakból (20 mm átmérőjű) és plexicsövekből (50x46 mm átmérőjű) állítottunk össze világító paneleket. A plexit a későbbiekben üvegre cserélnénk. A projektünk jelenlegi állapota szerint csövekből vagy rudakból álló sorolható háromszög és hatszög alakú elemeket terveztünk. A csövek/rudak különböző hosszúságúak és tetszés szerint cserélhetőek az elemekben. Különböző méretű, kör alakú panelekbe alakítottunk ki esztétikus lámpakompozíciókat. A majdani megrendelő ebből a kompozíció-mintázatokból álló kollekcióból válogathat. Lámpáinkat hangulatos és kellemes fényük, valamint esztétikus és látványos megjelenésük miatt éttermekbe, valamint szállodák társalgó tereibe képzeltük el.”

 

stalactite 1

 

stalactite 2